HTML

Kiengedem a gőzt

Néha sok lesz már mindenből és akkor irogatok. Átmenetileg engedélyezem a kommentelést, de ha elszabadul a tahóság, akkor ismét letiltom.

2013.01.15. 15:15 Dilis Csávó

Amikor egy katasztrófa előre látszik: a nyugdíjrendszer visszaállamosításának valódi ára

Személyes tapasztalatok alapján arra  következtetése jutottam, hogy a közgazdászok zöme hajlamos túlértékelni saját diszciplinájának lehetőségeit. Ez eleinte talán nálam is így volt, szorgalmasan elhittem egykori főiskolai oktatómnak, hogy a közgazdaságtan szabályai ugyanolyan vastörvények mint például a matematika és a fizika területén megállíptott törvényszerűségek. Időközben tanultam, láttam, gondolkodtam és ma már nem gondolom, hogy a társadalomtudományok legtöbb megállapítása szilárd, megdönthetetlen alapokon nyugodna. Sőt, most már a közgazdaságtant sem tudománynak tekintem (popperi értelemben semmiképpen) hanem csak "diszciplinának". A közgazdaságtan legtöbb modellje ugyanis nem falszifikálható (azaz nem tudjuk egyértelműen megmondani sok egymásnak ellentmondó modellről, elméletről, hogy helytelen-e). Na, tudományfilozófiáról csak ennyit, igazából a témát azért hoztam fel, hogy világossá tegyem: nem gondolom, hogy a közgazdászok valamilyen mély, stabil tudás birtokában képesek pontos jóslatokat adni a jövőről, vagy éppen eltalálni mikor kezdődik vagy ér véget egy válság, vagy akár, hogy képesek nagybiztonsággal elkerülni azokat. Aki mégis ilyet állít az valószínűleg kókler vagy összeesküvéselméletek rabja.

Ugyanakkor azt nem állítom, hogy semmilyen olyan tudás nem halmozódott fel a közgazdaságtan legalább 300 éves története során, amiben ne egyezne meg minden mérvadó (értsd: képzett és egészséges elméjű) szakember, vagy amelyek ne állták volna ki rigorózus empirikus tesztek tömegét. Ha egy jövőbeli esemény tisztán levezethető ilyen, stabil bizonyítást nyert, és az eddig nem falszifikált elméletekből (a tudományos szóhasználatban az elmélet nem találgatást jelent!), modellekből  akkor viszont előáll az a nagyon ritka alkalom, hogy egy közgazdász tud jósolni. Ezek azonban gyakran károgásnak hangzanak.

Az, hogy az Orbán-kormány hadjárata a magánnyugdíjpénztárak ellen, és a nyugdíjrendszert tisztán a felosztó-kirovó rendszer irányába való visszarendezése katasztrófához fog vezetni, már korábban is említettem.   Akkor megígértem annak az egy-két idetévedő látogatónak, hogy később bővebben ki is fejtem mire gondoltam. Valójában ez egy elég fontos üzenet, amit a sajtó nem mond el elég hangsúlyosan, így kísértésbe estem, hogy esetlen beírogatom ide, hogy pina, x-faktor, meg Kelemen Anna, és akkor többen olvassák el, de félek, hogy az ilyesmire fogékony közönség úgysem olvasná el a bejegyzést, mikor rájönne, hogy lóvá tették.

A fő kérdés az, hogy mennyire fenntartható egy felosztó-kirovó nyugdíjrendszer, ileltve milyen hosszútávú (évtizedes) hatásai vannak Orbán döntésének. Ehhez az első lépés, hogy megértjük, hogyan állítja elő a gazdaság az új értéket (hozzáadott érték, jövedelem, GDP).

1. Hogyan lesz a jövedelem?

Mindenekelőtt tessék elfelejteni, amit 1990 előtt tanulni tetszettek erről, mert az szinte biztos, hogy marxista politikai gazdaságtan, azaz egy meglehetősen elavult elmélet, volt (ezt sajnos közgazdaság név alatt is oktatták). Tessék továbbá elfelejteni az 1990 után közgazdaságtant tanultaknak az IS-LM görbét, meg az aggregált fogyasztásról és a monetáris és fiskális politikáról tanultakat. Na, ezúttal nem azért merthogy ezek butaságok lennének (szó sincs róla!), csak hosszútávon ezek a tényezők nem relevánsak. Az első, számunkra esszenciális megfigyelés a közgazdaságtanban az, hogy hosszútávon a termelési technológia (nem a fúrógépre gondolok, hanem a termelési függvényre) határozza meg a kibocsátás (GDP, aggregált jövedelem) alakulását. Azaz, ez az a trend, ami körül a rövid- és középtávú ingadozások (válságok,fellendülések) történnek.

A termelési függvényről csupán annyit, hogy a pontos matematikai formája számunkra most nem lényeges (rengeteg forma megfelelhet), a fő tulajdonságai azonban igen. A termelési függvény megmutatja nekünk, hogyan alakulnak át a termelési tényezők nevezetesen a munkaerő, a fizikai tőke (gépek, épületek), a termőföld, és az emberekben megtestesülő humántőke (tudás, képességek) jövedelemmé (azaz hozzáadott értékké). Nagyon fontos alapelv, ami aggregáltan (egész gazdaságra nézve) mindig igaz (egyénileg viszont nem feltétlenül), a csökkenő határtermék fogalma. Vagyis, ha csak az egyik termelési tényező mennyiségét növeljük, akkor az ebből eredő többletjövedelem egyre kisebb lesz. Végül is, ha egy gyártulajdonos nem hajlandó újabb szerszámot, gépet beszerezni, akkor egyre kevesebb értelme (haszna) lesz újabb és újabb munkásokat felvenni. Ebből következik, hogy hiába kezdenénk el ész nélkül gyárakat, gépeket építeni (most felejtsük el azt a nyilvánvaló buktatót, hogy valakinek azokat a termékeket meg is kéne vennie...), előbb-utóbb ezeknek a pluszberuházásoknak a hatása elhanyagolhatóvá válna. Ugyanakkor általánosan igaz, hogy azokban az országokban, ahol több  (fizikai és humán) tőke jut egy munkaerő egységre, gazdagabbak, mint a többi. Összefoglalva: önmagában sem a tőke, sem a munkaerő felhalmozása, növelése nem képes tartós gazdasági növekedést okozni, azonban a jövedelem hosszútávú szintjét befolyásolják.

Akkor honnan jön a növekedés? Ez a közgazdaságtan egyik nagy kérdése. Rengetegen próbáltak választ adni rá (intézményrendszer, humántőke, innováció, technológiai újítások), de egyértelmű válasz nincs. Általában véve azt mondhatjuk, hogy hosszútávon a fejlett gazdaságok adott mennyiségű termelési tényezőből egyre több jövedelmet (hozzáadott értéket) állítanak elő, azaz a termelési tényezők termelékenysége növekszik. Szerencsére most nem kell megfejtenünk ezt a rejtélyt, csak azt kell látnunk, hogy a gazdagabb országok általában termelékenyebbek is, azaz senki sem érvelhet azzal, hogy nem baj, ha alacsonyak a beruházások, vagy kevesebb a tudás egy gazdaságban, ha cserébe termelékenyebb.  Ilyen ugyanis nincs. Ha ez így lenne, akkor a szegényebb országok közül számos már régen beérte, vagy le is hagyta volna az első iparosítókat, azonban ez csak nagyon keveseknek sikerült, és nekik is alapvetően a tényezők felhalmozása volt az első lépés. 

Szintén fontos és a korábbiakhoz kapcsolódó koncepció, a termelési tényezők helyettesíthetősége. Amikor azért veszek egy gépet, hogy kiváltsam egy vagy több ember munkáját, akkor a munkaerőt fizikai tőkével helyettesítettem. Természetesen a tényezők egymást nem tudják tökéletesen helyettesíteni, azaz, nem tudom gépekkel teljesen kiváltani a munkaerőt (a csökkenő határtermék pontosan ezt a tökéletlen helyettesítést fejezi ki). Ezért van, hogy egy újabb gép ára függ attól, mennyi gép és más termelési tényező van a gazdaságban. Ha valahol kevés a munkás és  sok a gép, akkor ott a bérek magasabbak lesznek a gépek árához képest, mint ahol kevés gépre sok munkás jut. A relatíve ritkább tényező, relatíve többet ér. Ezért igaz az,hogy azokban az országokban, ahol viszonylag sok a tőke (USA, Japán), magasabbak a munkabérek, mint ahol viszonylag kevés tőke jut egy munkásra (Kína, Nigéria stb.). Kína egyébként jó példa erre, hiszen az utóbbi évtizedekeben rengeteg külföldi tőke került a gazdaságba, ami jelentősen növelte a béreket az iparban és a szolgáltatásokban foglalkoztatottak körében.    

Most már világos tehát, hogy a termelési tényezők mennyisége és aránya miért is fontos a gazdaságban: meghatározza a béreket, és a hosszútávon érvényesülő jövedelemet, továbbá befolyásolja a gazdasági növekedést is.

2. A nyugdíjrendszer hatása a hosszútávú jövedelemszintre

Hogy jön ide a nyugdíjrendszer? Nos, ez a nyugdíjrendszer típusától függ.

A felosztó-kirovó rendszerben az állami nyugdíjbiztosító a mindekori bevételeket fizeti ki nyugdíjként. Nyílvánvalóan, amíg sok az aktívkorú befizető és kevés a nyugdíjas, ez a rendszer prímán elműködik, és még többlet is keletkezik (a nyolcvanas évekig így is volt Magyarországon). Ezt a többletet egy okos állam befektethette volna a gazdaságba (már ha lett volna neki jól működő, fenntartható gazdasága...), azonban ehelyett ezt az összeget az állam elköltötte, méghozzá vagy a saját népszerűségét és hatalmát fenntartó jóléti intézkedésekre, vagy a soha be nem következő jövőbeli gazdasági fellendülés alapjául szolgáló beruházásokba (a pénzbőség pocséklásra ösztönöz). Mire esetleg lett volna lehetőség a többletbevételeket a magángazdaságba befektetni (rendszerváltás után), addigra már deficities lett a nyugdíjkassza és egyre inkább az adóbevételekből kellett finanszírozni, nem csak a megállapított nyugdíjak kifizetését de a nyugdíjasok szavazatainak megvásárlását is (Hornék 1998-as nyugdíjemelésről szóló törvénye, vagy Orbánék tervezett 13. havi egyszeri kenőpénze juttatása). Ezek a közismert tények. A gazdasági következmény pedig az, hogy mivel a háttérben zajló demográfiai folyamatok egyértelműek, és láthatólag megfordíthatatlanok (egyébként vicces amikor 1000 Ft családi pótlék emeléssel akarják megállítani a globálisan zajló folyamatokat nagy rálátású politikusaink), a nyugdíjkassza hiánya egyre nagyobb lesz, és ezt csak az állami újraelosztás növekedésével (az aktívak növekedő adóterhével) lehet a ellensúlyozni. Ennek számtalan, egymást kölcsönösen ki nem záró következménye lehet.

F(elosztó-kirovó).1. A túladóztatott aktívak külföldre vándorlása az alacsonyabb adószintű (és alacsony szociális kiadású) országok irányába, mint Oroszország vagy azok, ahol addigra már teljesen tökefedezeti nyugdíjrendszer lesz (mostani állás szerint Hollandia, USA, Egyesült Királyság, de valószínűleg Szlovákia és Románia is). Most csak Depardieu lehet két nap alatt orosz állampolgár, de akkor majd szívesen fogadják Kovács Ferenc aktív magyar keresőt is, hogy pótolják a saját nyugdíjba vonulóikat. Elmennek sajnos azok is, akik még a termelékenység növelését célzó tevékenységeket végezhetnék (innováció), mivel, még ha esetleg őket jobban is fizetnék, ilyen országba senki sem telepít K+F részleget. Eleinte majd hiányozni fog nekik a Balaton, a túró-rudi, meg a fűrdőzés a Rudasban, sőt, sohasem lesznek igazán otthon, de az ő gyermekeik már büszkén éneklik a csillagos-sávos lobogót vagy a Rule Britannia-t és eszük ágában sem lesz visszatérni.

F.2. A magánberuházások kiszorítása az állami költekezés növekedésének logikus következménye. Két módon jelenik meg a kiszorítás: egyrészt a magasabb adók miatt csökkennek a megtakarítások, amelyekből lehetne beruházni, másrészt  az állam eladósodása miatt felmennek a kamatlábak, és sokaknak nem éri majd meg kötvényeket vagy részvényeket venni (azaz magánvállalkozásokba beruházni). A csökkenő beruházások a fizikai tőkeállomány eséséhez és a így a munkaerő termelékenységének csökkenéséhez vezetnek. Egy ehhez hasonló folyamat egyébként már megkezdődött, hiszen éppen Magyarországon a régióban a legalacsonyabb a beruházások GDP-hez viszonyított mértéke.

F.3. A reálbérek és a nyugdíjak csökkenése folyamatos kisérőjelensége ennek a folyamatnak, ami tulajdonképpen nem más, mint visszatérés a finanszírozási csapdába (vagyis egy ún. alacsony jövedelmi egyensúlyhoz). Ez olyan (jellemzően afrikai) országokban szokott előállni, ahol a lakosság zömének a jövedelme már annyira alacsony, hogy abból sem vállalkozni sem megtakartani nem képes. Ilyen helyeken a gazdasági tevékenység lassan lebomlik az árucsere (barter) szintjére, a várható élettartam pedig lehuppan a 40-60 év közelébe. Végsősoron a nyugdíjak értéke már nem fedezi a megélhetési költségeket, és sokan, tömegesen az öngyilkosságba menekülnek.

F4. Diktatórikus rendszer, a határok lezárása. Az állam ellenszegül majd ezeknek a folyamatoknak. Először a külföldre vándorlást fogja korlátozni, például röghözkötéssel, tanulmányi szerződésekkel (a mostani elképzelés rokontható ezekkel, de még nem ég a ház). Ezek persze nem sokat érnek, hiszen végső soron még egy kis büntetéssel együtt is megérheti a növekvő külföldi bérek (hamarosan elmagyarázom miért fognak növekedni) mellett elvándorolni. Ekkor jön a kiutazási szabadság korlátozása, a világútlevél bevonása, majd, amikor megnő az illegális határátlépések száma, akkor a határzár felépítése. Ugyanígy, az állam kénytelen lesz fellépni a magas adók miatt megnövekvő adóelkerülés ellen. Eleinte drákói büntetésekkel, és a megfelelő erőszakszervetek megerősítésével, azonban végsősoron a megoldás az adók automatikus levonása lehet, ami a munkahelyek állam ellenőrzés alá vonását igényli, gyakran államosítást.

Van-e kiút? Valójában a diktatórikus fordulat és a teljes katasztrófa elvileg elkerülhető, amennyiben a külföldi tőke beáramlása a tőkeállomány szintjét kellően magasan tartja. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban borúlátó vagyok ezzel kapcsoaltban: a külföldi cégek különadóztatása mindig túl nagy kísértés lesz a mindenkori magyar kormány számára, másrészt ez még mindennel együtt is Magyarországot csak az olcsó munkaerő országaként tartaná a felszínen, amit a magyar társadalom zöme úgysem fogadna meg, és inkább a populizmus (azaz a diktatúra) felé mozdulna el. Vagyis, a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer fenntartása Magyarországot mindenképpen az elszegényedés irányába viszi el, és legfeljebb csak abban lesz szabadságunk, hogy a bezárkózás és éhenhalás, vagy a nyitottság és tisztes szegénység útjai között válasszunk. Nincs magyar különút vagy mágikus csodaszarvas, ami kihúz a szarból. Végül, amikor az idősebb generáció kihal, akkor lehet újrakezdeni mindent előlről. Ez pedig nem könnyű, rengeteg ország példája bizonyítja, hogy a szegénységi csapdából kikerülni határos a lehetetlennel.

A tőkefedezeti rendszer ezzel szemben az öngondoskodáson alapul. Lényege, hogy az aktív évek alatt megszerzett jövedelmeket nem az állam veszi és költi el, hanem azt az egyén egy erre való számlán megtakarítja, felhalmozza és befekteti. Mire eljönnek a nyugdíjas évek, a munkaerő tulajdonosából tőketulajdonos lesz. Nem kell eltartani, ugyanis a tőkejövedelmeiből tiztességesen meg fog élni. Persze, ha az első részre még emlékszik a kedves olvasó, a tőke hozama a munkaerőállomány esésével szintén csökkenni fog, vagyis a jövő tőketulajdonos nyugdíjasa relatíve valószínűleg kissé alacsonyabb életszínvonalllal kell, hogy bérje mint mai társai, de azért még mindig igen jól meg fog élni, és talán éppen az elszegényedő Magyarország termálfürdőiben fogja a pénzét elkölteni (már ameddig az országkockázat ezt megengedi). Nézzük a tőkekockázati rendszerben várható jövőt.

T(őkefedezeti).1.: A gazdaságban a munkaerő és a tőke aránya csökkenni fog (közgazdászul szólva növekszik a tőkeintenzitás). Ennek megfelelően a munkabérek növekednek, a kamatszint esik. Nagy igény jelentkezik a munkaerőre, amit a szegényebb országok, például a magyar, aktív népességének elszipkázásával oldanak meg. Párhuzamosan, megéri a munkaerőt kiváltó technológiák fejlesztése, ami fellendíti az automatizációt, az információs technológiákat, a robotikát és a kibernetikát. Ezek a technológiák képesek ellensúlyozni a munakerőállomány csökkenését, vagyis a tőkejövedelmek csökkenése is csak átmeneti lesz. Vagyis az innováció továbbra is ezekben az országokban fog lezajlani.

T.2.: Mivel a munkaerő nagyon értékes megéri minél tovább életbentartani az embereket. A várható élettartam és ezen belül az aktív időszak növekelése lesz az orvostudomány és az egész társadalom prioritása. Ennek hátránya, hogy az állam jobban korlátozni fog bizonyos tevékenységeket (adieu extrém sportok és önálló vezetés), de legalább sokáig lehet majd szidni ezért. A nanotechnológia különösen fontossá válik az emberi élettartam és munkatermelékenység növelése szempontjából.

T.3.: A tőkefedezeti rendszert választó országok keresik majd a lehetőséget, hogy külföldön beruházzanak, de csak akkor ha a megtérülési ráta, országkockázati bónusszal növelve, meghaladja a hazai alternatívákat. Ez azonban ezt jelenti, hogy ezeknek az országoknak a nemzeti jövedelme jelentősen meghaladja a hazai terméküket, míg a tőkeexport célországaiban ez fordítva lesz. Ez a lehetőseg, azonban csak azok számára lesz adott, akik még a nehézségek ellenére sem a populista utat választják. 

Nos, zárom is fejtegetéseimet. Sajnálom, hogy ez a poszt túl hosszúra sikeredett, de egyrészt itt elég sok dolgot kellett áttekinteni, másrészt úgysem olvassa senki a blogomat.

Szóval, pina, x-faktor, Kelemen Anna!

7 komment

Címkék: piac nyugdíj közgazdaságtan modellek kapitalizmus gazdasági növekedés Orbán Viktor


A bejegyzés trackback címe:

https://kiengedemagozt.blog.hu/api/trackback/id/tr394997878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balambér 2013.01.29. 11:54:45

Nagyon jó írás, abszolút hozzá nem értőként élveztem, hogy nagyjából tudom követni a gondolatmentet.

2 kérdésem lenne (pontosabban 1 kérdés és egy észrevétel)

Kérdés: Kezdet kezdetén, mikor még nem akartuk Matolcsy/Orbán torkát azonnal elharapni, még mielőtt kinyitották volna a szájukat szólásra, bizonyos közgazdászok valami olyasmiket mondogattak, hogy azért "kellett" einstandolni a magánnyigdíjpénztárakat, mert az oda menő pénzek hiányként jelentek meg a költségvetésben (vagy mittoménmiben.) Emiatt először azt próbálta meg Orbán, hogy elment Brüsszelbe és kérte az EU-t, hogy ne kelljen már hiányként ezt beszámolni, hiszen megy a suska a manyup-okba. Mikor az EU elhajtotta, einstandolni kényszerült, hiszen amíg hiányt jelent a költségvetésben, addig csak hitelből tudja ezt finanszírozni.

Ezzel mi van? Volt ilyen, vagy ez is humbug az egész?

Észrevétel: T2. "A nanotechnológia különösen fontossá válik az emberi élettartam és munkatermelékenység növelése szempontjából."
Ez egy kicsit WTF? volt nekem. Eddig szép magas absztrakciós szinten mozogtunk és magyarázkodtunk, most meg hirtelen előbbukant a nanotechnológia. Miért pont az? Honnan tudjuk, hogy ez lesz a meghatározó, és nem a kvantum technológia, vagy valami teljesen más egzotikus hangzású?

Gimbi 2013.01.29. 14:41:47

@dilis csávó: Egyetértek Balambérral, jó a poszt. Nanotechnológia kiemelést én sem értem, ennyi erővel lehetett volna a géntechnológia is.

Gimbi 2013.01.29. 15:54:32

@Balambér: A manyup kérdésedre: én is úgy tudom, hogy a pénztárakba fizetett összegeket az államnak kellett pótolnia a nyugdíjalapba. De van a dolognak másik oldala is: A manyup tagok lemondtak a nyugdíjuk egy részéről (1/4-éről, ha jól emlékszem), abban a reményben, hogy a manyup befizetéseik és azok hozama nagyobb lesz, mint az a rész, amiről lemondtak. Ezeket a csökkentett nyugdíjakat (ezek egy részét) mostanában kellene elkezdeni fizetni, ez viszont megtakarítás lenne a nyugdíjalapnak és ezen keresztül a költségvetésnek. Ez a megtakarítás lehetőség veszett el az érintetteknek örökre. Eközben kikerülhetetlenül eljön a pillanat, amikor a nyugdíjakat csökkenteni kell és/vagy a nyugdíjkorhatárt addig emelni, amíg a rendszer megint egyensúlyba kerül.

Még egy szempont: vajon mikor jobb a helyzet: ha van 80%-nyi adósságod és mellette 5% megtakarításod (nyugdíjeinstand előtt), vagy ha van 78% adósságod és 0% megtakarításod (most)? Igaz, hogy az einstandolt manyup pénzekből adósságcsökkentés volt, de volt mellette egy sereg olyan intézkedés, ami bizonytalanságot, félelmet és a direkt beavatkozásokon (szektorális különadók) keresztül kiszámíthatatlanságot hozott, ami a devizaadósság forintértékét (a romló árfolyamon keresztül) csak növelte, továbbá végzetesen lerontotta a növekedési esélyeket és kilátásokat, pedig csak a növekedésre alapozva lehetne "kinőni" a 80% körüli adósságot.

Ezt tetézi, hogy most is csak kapkodás és jól jövedelmező szektorok direkt sarcolása folyik.

Balambér 2013.01.29. 16:52:14

@Gimbi: köszi a felhomályosítást, tényleg, erről már el is feledkeztem, hogy volt egy rész, amiről lemondtunk.

IT szakemberként nagyon nem értek az ilyen szintű közgazdasági kérdésekhez, de hülye azért nem vagyok, megérteném, ha lenne aki elmagyarázná. Sajnos kiváló kormányunktól (Gabikával, a megbízottal az élen) ezt hiába várom, mint kiderült. Igazából olyan gazdasági szakember(ek)nek a poiltikai demagógiától mentes, nagyjából objektív véleményét vadászom azóta is, aki nekem, hozzá nem értőnek el tudja magyarázni, hogy amit a Fidesz csinált, az amúgy védhető-e valamilyen (szigorúan gazdasági!!!) szempontrendszer szerint. Eddig azt gondoltam, hogy az volt az inditék, hogy ez a pótlási kényszer egyre nagyobb terhet jelentett (adósságspirált), ami fenntarthatatlan volt.

Dilis Csávó kolléga jelen posztja üdítő színfolt volt ezen kutatásomban, hogy végre valaki szakmai szemmel kezdi vizsgálni a dolgot, számomra is érthető módon magyarázva. Csak a végére az maradt az érzésem, hogy mintha kissé le lett volna egyszerűsítve a kérdés. Vajon nem árnyalja-e a képet ez a bizonyos "pótlási kényszer"? Minthogy nem értek a dologhoz, lehet, hogy más egyéb tényezők is vannak a "pótlási kényszeren" túlmenően, ami alátámaszthatja az einstandot gazdasági szempontból?

Illetőleg nekem az is jó, ha valaki ennek ellenkezőjét bizonyítja, és világossá válik, hogy ebben aztán semmi különösebb ráció nem volt, szimpla lenyúlás volt, pofánkba hazudozással. Csak szakmaiak legyenek az érvek és ne érzelmiek, pláne ne politikaiak :)

Dilis Csávó 2013.01.30. 14:52:06

@Balambér: Arrol van szo, hogy a bejegyzest tobb nap alatt irtam, el is telt kozben vagy egy het, es kozben valtozott a hangulatom. Mivel nagyon szeretem a fizikat meg a termeszetttudomanyok, kibujt belolem a fantaszta. Na, ezert nanotechnologia.
Amit igazabol mondani akartam, hogy a technologiai kulonbsegek is szetnyilhatnak.

Dilis Csávó 2013.01.30. 14:57:07

@Balambér: Volt egy olyan engedmenye az EU-nak, hogy a nyugdijkasszat kulon lehetett szerepeltetni a konyvelesben, vagyis a nyugdijkassza hianya nem szamitott bele a koltsegvetesi hianyba. Na, ez szunt meg, es ezt akarta Orban elerni. Vagyis, teljesen igaz a sztori.

Dilis Csávó 2013.01.30. 14:57:40

Ja, es bocs a kesei reakcioert, nem gondoltam, hogy valaki olvasta ezt a posztot.
süti beállítások módosítása