Kiengedem a gőzt

Éppen imént ért véget a HírTV-n egy beszélgetés Demján Sándorral, ahol ismét eghallgathattuk számos meglátását a gazdasággal és Magyarország nyerő stratégiájával kapcsolatban.

Előre bocsátom, számos dologban egyet tudok érteni Demjánnal (például abban, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet sokkal rosszabb, mint ahogy a kormányzat azt beállítani igyekszik, vagy hogy idealista gazdaságpolitika helyett inkább pragmatizmus kellene), azonban Demján minden hosszabb megnyilatkozásából egy olyan ember szavai jönnek át, aki mindent a Kádár-rendszerben tanult, és azóta lényegében semmit újat nem szedett fel. Vagyis, attól még ugyan, hogy ügyes vállalkozó (bár gyanítom, hogy ha az ember elér egy szintet, akkor szinte mindegy mit csinál: a pénz forog, csak az első százmillióig kell ügyesnek lenni, aztán már elég a helyzeti előny). 

Röviden összefoglalom Demján főbb gondolatait az eddig megnyílvánulásai alapján (mint minden összefoglalás, ez is szükségszerűen torzít):

D1. Magyarországon rossz a munkaerő szerkezete, sokan felesleges, új értéket előállítani képtelen szakmát választanak, noha Magyarországnak elsősorban szakmunkásokra és mérnökökre van szüksége, hiszen ezek tartják el az országot.

D2. Az államnak elől kellene járni példával, és mintaüzemeket létrehozni. 

D3. Az adóssággal nem kellene ennyire törődni, azt ki kell nőni. Például termelőüzemeket létrehozni, és így "megduplázni a GDP-t" (idéztem!).

D4. Láthatóal lekezeli az innovációt és a nem materiális termékek (szoftverek, ötletek stb.) előállítását, mondván, hogy az a népesség 1%-át érinti, 99%-át nem (idéztem!).

Aki kicsit is ért a közgazdaságtanhoz Demjánon legfeljebb mosolyog és egy legyintéssel elintézi. Ez szakmailag nézve egy teljesen helyénvaló reakció (mint ahogy ilyen mondatok után minden magára bármit is adó közgazdasági karon dolgozó oktató elköszönne a vizsgázó hallgatótól), csak éppen a legtöbb ember számára nincs különbség az üzletember és a közgazdász között. Ebből következően az üzleti sikert a közgazdasági hozzáértés fokmérőjének tekintik. Márpedig ez nagyon távol áll a valóságtól. Demján azt látja, hogy neki, az ő vállalkozásaiban sok mérnökre, szakmunkásra van szüksége, a sok playboyra (értsd immateriális termelésben résztvevőre) meg nem, tehát akkor ez így jó a országnak is. Ez a gondolatmenet azonban hibás, ahogy számos fejlett ország példája bizonyítja, ahol a hozzáadott érték (bizony ez a GDP) legnagyobb része már éppen a tercier vagyis szolgáltató szektorból jön. Erre legyint Demján, mondván, hogy azt nem lehet megenni. Csakhogy az ember már régóta nem csak kenyérrel él, hanem rengeteg szolgáltatással és immateriális javakkal is. Méghozzá a kiadásokból kísértetiesen ugyanolyan arányban részesednek ezek a szektorok, mint a hozzáadott értékből (mert ételre egy fellett ország polgárai viszonylag keveset költenek, de új tervezésű ruhákra, műszaki cikkekre, egészségügyre, kultúrára, lakhatásra, vagy más országokban való beruházásokra annál többet). Természetesen ezen termékeknek is van anyagi aspektusa, azonban a hozzáadott értékük zöme nem a materiális termelésből adódik, hanem a bennük megtestesülő tudásból, ötletekből. 

Igen, helyes az az ellenvetés, hogy nálunk Magyarországon ez nem így van. Nálunk valóban sokaknak probléma, hogy ételt és gyógyszert vegyenek (apróapó: vajon a gyógyszerben a vegyszerek árát fizeted meg, vagy a fejlesztés és kutatás költségeit..., ami ugye megint egy immateriális termék). Ennek a  fő oka azonban nem az, hogy a fenti okoskodás hamis, hanem szimplán az, hogy Magyarország még nem fejlett ország. Magyarország egy, wallersteini szóhasználattal élve (de fenntartva, hogy nem vagyok marxista), félperiféria ország. Lebeg két világ között, mint Mohammed koporsója. Innen lehet felfelé, és lefelé is bukni. A lebegés azonban stabil is lehet, mint ahogy szépen meg is rekedtünk a félperifériás létben immár legalább 200 esztendeje. Nyívánvalóan, akkor jutunk előre, ha a fejlettekhez fogunk jobban hasonlítani, ahol már régóta nem a gyáripar vagy a mezőgazdaság áll a középpontban, hanem pont a demjáni logikában feleslegesnek tartott szellemi (immateriális) termékek. Minél közelebb kerülünk a végekhez (Wallersteinnél ez a perfiéria), annál inkább igazzá válik amit Demján sikerként vizionál: olcsó, megbízható szakik tömege, amint a gyárak felé masírozik.

Vajon mégis miért halljuk szakadatlanul a fenti tanácsokat Demjántól (és nem csak tőle)?

1. Egy magyarázatot már adtam, most csak megismétlem: Demján a saját maga számára kívánatos jövőt az ország számára is kívánatosnak tartja. Ez egyszerű rövidlátás.

2. Demján a Kádár-rendszerben nőtte ki magát vállalkozónak. Ott tanulta meg a világról mindazt, amit ma is hajtogat, egyfajta piaci alapú, osztályharctalanított marxizmust, amit ma már ugyan nem nevez marxizmusnak, de annak számos lényegi eleme megtalálható benne, úgy mint a klasszikus közgazdáktól (főleg Smith) átvett értékelmélet, amely szerint csak az anyagi termelés teremt valódi új értéket, vagy a piac allokációs hatékonyságának tagadása (miszerint mindig meg kell mondani az embereknek, hogy mi a jó irány, ugyanis a piaci rendszer önmagát szükségszerűen felemészti).

3. A marxista alapvetéshez szorosan kapcsolódik az etatizmus, ami sajnos mélyen áthajta Magyarország teljes társadalmát. Ennek lényege kettős: a haza és az állam összemosása (Tehát, ha nem tetszik neked a magyar állam, akkor hazátlan vagy. Ismerős?), és az állam bölcsességének feltételezése, amennyiben az állami beavatkozást igenis kívánatosnak tartja olyan alapvető dolgok esetében, mint hogy ki mit szeretne tanulni, vagy, hogy mintaüzemek révén megmondjuk az vállalkozóknak, mit és hogyan kell termelni. Az etatizmus egyenes út a nyomorhoz és a zsarnoksághoz, ahogy ezt Milton Friedman meggyőző érveléssel már évtizedekkel ezelőtt számos interjúban, műsorban és publikációban megmutatta. Kár, hogy idáig sohasem hallatszott el a hangja (max. a tahóknak lehet egy sort zsidózni). Fent van a youtube-on, tessék rákeresni.

Mindenesetre, bár nem vagyok gazdag és sikeres vállalkozó, de legalább van ez az én kis szemétdombom, ahol most elmondhatom a magam véleményét.

1. A közgazdaságtan is egy szakma, nem készség, nem futball. Ezt is meg kell tanulni. Nem ér belekajabálni kívülről. Mindenkinek joga van persze a véleményét nyílvánítani, ha teszem azt, elolvas és megért egy vagy két normális tankönyvet. Én sem szólok bele, hogyan kell cégcsoportot irányítani, mert nem értek hozzá. Demján sem ért a közgazdaságtanhoz (de Matolcsy sem). Ja, erről jut eszembe: Miért nem basznak utcán? Mert mindenki beleszólna.

2. Az állam csak azokban a dolgokban jobban tájékozott mint a piaci szereplők, amiket ő maga hoz létre. Vagyis az állam tényleg jobban tudja, hogy az államháztartás finanszírozása hogy áll, vagy, hogy mennyit keres az állami sóhivatal elönke, de a piaci folyamatokról éppen úgyanannyit tud, mint bárki más. Ebből következően nem tud utat és irányt mutatni a gazdaságnak. Ugyanis megosztott, vak és kapzsi.

3. Kapzsi. Az állam kapzsi, mert egy szervezet, ami túl akar élni mindenáron, és mert mindig akad éppen elég ember aki úgy gondolja, hogy állam nélkül nincs élet (Pedig van és volt is. Nem mindig volt ám állam, civilizáció például jóval előbb volt.). Az állam erőforrásokat vesz el a gazdaságtól. és amikor a százhuszadik Széchenyi terv keretében valaki pénzt kap, akkor azt valakitől adó formájában elvonták (vagy eladósodás miatt egy későbbi várható elvonás lesz a vége, lásd ricardioi ekvivalencia) és akkor egy bizonyos beruházás nem jött létre. Ez az állami kiadások kiszorító hatásának lényege. Vagyis semmiből nem lehet valamit csinálni. Matolcsy egyik fő tévedése ebben rejlik.

Mivel eljött a 2012. év vége, azzal a jókívánsággal búcsúzom, hogy remélem hamarosan Magyarországon a piac és a verseny is kap végre egy esélyt. Mert eddig nem kapott. Amit nektek, kedves felebarátaim, piacként adtak el, az egy etatista, oligarchikus szar volt. Ti meg beszedtétek, és Demján láthatóag még mindig itt tart. Pedig neki lenne elég pénze és lehetősége körbenézni kissé.  

Ez egy rövid bejegyzés lesz. Meglepetéssel olvastam Karácsony Gergely blogjában, hogy az Alkotmánybíróság legutóbbi döntését (részletek itt) győzelemként, sikerként interpretálta.

Bár ő kétségkívűl egy nagyon-nagyon fontos politikus, én meg egy kis szaros finggyáros vagyok, ráadásul sem az idealista szocialista, sem az alter köldöknéző kategóriába nem esem bele, de tisztelettel jelezném, hogy nagyon nem értek egyet.

Érdemes volt végighallgatni az AB szóvívőjének szóbeli téjékoztatását a döntésről. Egy befosott pici nyulacska (bocsánatot kérek a nyulaktól) önmosdató makogása volt. Semmi több. Nem győzte sokszor elismételni, hogy az AB-nak semmi tartalmi kifogása nem volt a hatályon kívűl helyezett passzusokkal kapcsolatban, azokat tartalmilag nem is vizsgálta (áááá, nem is, az nekik nem dolguk ugyanis....), és gyors nyelvcsapásokkal biztosította a Vezért és a Pártot arról, hogy ők csak úgy véletlenül..., és segítő szándékkal..., és semmiképpen sem tartalmilag...., és bocsánat, de ugye nem tehetnek róla....

Gyáva népnek nincs hazája, gyáva, beszari Alkotmánybíróságnak meg végkép semmi haszna nincs a magyar politikai rendszerben.   

Aki ezt győzelemként, meg nagy fegyvertényként kezeli, az már annyira belejött a kettősbeszédbe és a sunnyogásba, hogy lassan elkezdte élvezni a segg ízét. Gratula!

Mindekelőtt szeretném tisztázni, hogy a címben szereplő nevet nem kell túl komolyan venni. Kerülhetne oda Orbán Viktor bármely 2014-ig felbukkanó kihívójának neve, egyedűl a Jobbik jelöltje (valószínűleg Vona Gábor) kivételével. Utóbbi csak azért nem, mert a Jobbik elég egyértelműen a populizmus, az izolacionalizmus és a tekintélyelvű politizálás talaján áll, amiben legfeljebb csak felülmúlni tudják Orbánt, leváltani nem.

Ebben a bejegyzésben azt szeretném, a teljesség igénye nélkül, körbejárni, hogy mit is várhatunk racionálisan az esetleg Orbán után következő kormánytól. Mennyit lesz képes a jelenlegi kormányzat eddigi hibáiból korrigálni, visszacsinálni. Arról nem elmélkedem, hogy milyen új hibákat fognak elkövetni, de abból is lesz bőven.

Röviden számbaveszem azokat a pontokat (nem fontossági sorrendben), ahol szerintem a legalapvetőbb hibákat vétette Orbán és kormánya, és megpróbálom átgondolni, hogy milyen mozgástere lehet az új kabinetnek, feltételezve, hogy egy nagyon heterogén csoportokból álló koalíció következik, egyszerű többséggel.

1. Az új Alkotmány. Megfogalmazódott az új alaptörvény eltörlésének és régi Alkotmány újbóli érvénybe léptetésének igénye. Hogy ez végül is mennyire lényeges, az vita tárgya lehet, de világosan látni kell, hogy hacsak az új koalíció nem kap kétharmados többséget, ez csak egy nagyon kockázatos lépéssel valósítható meg. Nevezetesen, valamilyen alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásával, aminek legitimitása utólag mindig kétségbevonható, és amihez olyan drámai előzmények kellenek, mint egy háború vagy egy hosszabb diktatúra. Ráadásul, bár erre van precedens a magyar történelemben 1945-ből, a (hagyományos értelemben vett) parlamentet megkerülő megoldás gyengíti a meglévő politikai berendezkedés stabilitását. Végül is, ki ne tudna bármikor összerittyenteni 200 idiótát, akik alkotmányozó nemzetgyűléssé nyílvánítják magukat és kikiálltják a tözsszövetség helyreállítását? Népszavazással ez nem menne, hiszen éppen a népszavazás eredménye miatt nem lenne kétharmada az új koalíciónak, ezenkívül az alkotmányról népszavazást tudomásom szerint nem is lehet tartani. Az egyetlen megoldás az lenne, ha a 2010-14 közötti időszakot elítélik és az akkori politikai rendszert (vagyis a Fideszt) törvényen kívül helyezik. Ez megint aggályos, mert ugye senki sem gondolja, hogy a Fideszt az egykori hungarista vagy fasiszta mozgalmakhoz hasonlóan betiltják? Bármilyen örültségeket is tett Orbán és kormánya, jelenleg egy törvényes bíróság sem ítélné el (ahogy Nürnbergben is utólag hozott szabályok alapján kellett ítélkezni, mert a hatályos jog szerint a vezető nácik zömét még vád alá helyezni sem nagyon lehetett volna. A "népbíróság" pedig nem rendes bíróság.). Összefoglalva: ha az új kormány mögött nem áll kétharmados többség, akkor az új Alkotmány érvényben marad. 

2. A nyugdíjak. Orbán zsaroló taktikája bevált. A többség visszalépett a magánnyugdíjpénztári rendszerből az állami rendszerbe, ezzel pedig azokra sem várt jobb sors, akik esetleg maradtak, hiszen a pénztárak hatékony működése egy bizonyos taglétszám alatt elképzelhetetlen. Orbán világosan szembeköpte a magánulajdon szentségének alapelvét, ami az egyik legalapvetőbb rendezőelve az európai kultúrának immár a Római Birodalom óta. Megítélésem szerint Orbán itt lépte át a Rubicont, és mind a mai napig kiábrándultsággal tölt el, hogy sem magyar honfitársaim, sem az Európai Unió nem értették meg ezt. Itt lehetett és kellett volna megállítani őt, minden ami később következett már ennek logikus folytatása volt. Ráadásul itt a jogi helyzet is tiszta. Orbán zsarolással, fenyegetéssel léptette át az állampolgárokat, effektíve államosítva (kisajátítva) a magántulajdonukat. Ez lehet "jogszerű", de ellentmond az alapvető emberi és polgári jogoknak. Mégis, nem fogjuk visszakapni a nyugdíjpénztári vagyonunkat. Azért nem, mert nincs rá pénz. Orbán mindent elköltött, adósságot fizetett vissza belőle (ami azóta persze újratermelődött, részben a forint gyengülése miatt), és MOL részvényeket vásárolt, amelyek árfolyama szinte azonnal esett is. Ezzel hosszú évek megtakarításai a semmibe tüntek el. Valójában a magyar államnak erkölcsi kötelessége lenne a magánnyugdíjpénztári rendszerből elzabrált összegeket visszaszolgáltatni, azonban ezt nem fogja megtenni. Márpedig, ha ezek után fel is állítják a magánnyugdíjpénztárakat, ugyan ki fog bízni bennük? Rakjam bele a pénzt, hogy 4-8 év múlva Orbán vagy Vona újra elvegye? Köszönöm, nem. Márpedig, ha nem állunk át az öngondoskodáson alapuló nyugdíjrendszerre, Magyarországra végleges elszegényedés vár, borzalmas humanitárius katasztrófával. Ez nem károgás, ez sajnos közgazdasági egyszeregy. Talán erről is írok majd egy bejegyzést, egyelőre kérem a tisztelt olvasót, hogy higgye el ezt nekem. 

3.  Tandíj és felsőoktatási reform. Egy korábbi bejegyzésben már felvetettem, hogy komplex oktatási reformra van szükség, nemcsak a felső-, de a közoktatásban is, sőt, elsősorban a közoktatásban. Az ellenzék már korábban kormányzó szerepet betöltő tagjai (MSZP) ezt országlásuk idején sem ismerték fel, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a jelenlegi áldatlan állapotok bekövetkeztek. Bár maga Bajnai híve a tandíjnak, a koalíciós partnereinek zöme ekkora kockázatot nem fog bevállalni. A tandíj és az oktatási reform kérdése a következő négy esztendőre biztosan lekerült a napirendről. Sőt, visszarendeződés várható a 2010-es állapothoz.

4. Egészségügy. Lehetne-e korszerű, hatékony állami egészségügy? Persze, csak nem Magyarországon. Ez egy olyan lecke, amit a magyar emberek zöme nem akar és nem is képes megérteni. Az állam is lehet jó gazdája az egészségügynek, ha a piaci szereplőkhöz hasonló elvek mentén szervezi azt. Erre a magyar állam képtelen. Képtelen rá a Fidesz, képtelen az MSZP, és tessék elhinni, hogy mindeki más is az. Ilyen országokban, de még nálunk sokkal hatékonyabb állammal bíró országokban is (Hollandia), ezért volt szükséges áttérni a piaci alapú egészségbiztosítási rendszerre.  Természetesen lehetne itt még rengeteg verziót kidolgozni, csakhogy mindegyik rendszer lényege, hogy a rejtett költségeket (hálapénz, rossz minőségű szolgáltatás - ez is költség!), látható költséggé teszi (magasabb pénzbeli hozzájárulás). És a magyar ember még a baráti 300 forintos vizitdíjért is képes volt idiótát csinálni magából. Orbán nagyon jól tudja ezt, és mivel pénze egy ilyen pazarló rendszer életbentartására nincs, hát röghözkötéssel próbálkozik. Na, ez nem fog menni. Bármilyen koalíció jön, nem fogja a hatalmon maradását veszélyeztetni azzal, hogy egészségügyi reformba kezd. 

5. A nemzetközi pénzügyi piacok bizalma. Ha egy ország nem képes és nem hajlandó reformokra, akkor marad a kölcsönből élés, és így a lassú relatív elszegényedés. Orbánék azonban még ezt az utat is megnehezítették, hiszen pont az ilyen mediterrán-balkáni szemléletű országoknak nyújtott segítőkezet az IMF, a piacinál olcsóbb hitelekkel. Persze kért ezért cserébe valamit, de sosem annyit, amit az ügyesebb magyar kormányok ne tudtak volna legalább papíron megcsinálni. Ez az, amiben a következő kormány nagyon könnyen léphet. Pillanatok alatt visszanyerhetik a nemzetközi piacok bizalmát, ha egyértelműen elköteleződnek az MNB függetlensége mellett, ha kivezetik a szektorális különadókat, és az SZJA emelése, valamint a kiadásokban a fűnyíróelv alkalmazása révén helyreállítják az egyensúlyt. Ez nem reform, de ugyanakkor az egyetlen, amiben Orbán kihívóinak tapasztalata van. Na, ez menni fog. Orbán pedig vár 4 évet és visszajön.  

Két férfi áll egymással szemben a kocsmában. Viharvert, számtalan sebhellyel csúfított arcuk elárulja, hogy sokat - túl sokat - láttak már ebből a világból. Szemtanúi voltak megannyi árulásnak, hátbatámadásnak, indokolatlan erőszaknak és meghunyászkodásnak. Piszkos ingjük az út porától már régen elveszítette eredeti színét, a beleszáradt izzadság kellemetlen szaga pedig pajzsként veszi körbe őket. Oldalukon kopott pisztolytartó lóg, kezükben rozsdás 45-ös mered a másik felé. Egyik sem lő, egyik sem vonul vissza. Az idő telik, de erről a két komor arcú férfi csak a falon ketyegő öreg óra ketyegése révén értesül.

Az ivó előtt, a város utcáin eközben zajlik az élet. Kocsik indulnak a világ megannyi tájára, kikötőkbe, nagyvárosokba. A kis borbélyüzlet, ami csak egy napernyővel és egy ócska székkel kezdte, már igazi fodrászszalonná fejlődött, az egykori házaló pedig, immár jómódú vegyesbolt tulajdonosként, a környék összes farmerját ellátja szerszámmal, vetőmaggal és ruhaneművel. Igazából senkit sem érdekel már, hogy mi zajlik az ivóban. Eleinte persze érdekes volt nézni a furcsa párbajt, csak a dolgok természete az, hogy a gyomor megkordul, és menni kell a dolgunk után. Egy ideig még visszajártak az emberek, de mikor látták, hogy a két férfi továbbra is csak pisztollyal a kezében mered egymásra, lassan elmaradoztak. Végül építettek egy másik kocsmát és azóta inkább oda járnak inni.A két férfit magára maradt az öreg kocsmában. Már senkit sem érdekel mi történik velük. Ők pedig állnak, sakkban tartva egymást, mert tudják, ha az egyik, csak egy pillantra is leengedi a pisztolyt, a másik azonnal leterítheti. Ezt a kockázatot pedig nem vállalhatják.

Bocs, ha gyengére sikerült, szerencsére ezt nem tudom meg, mert nincs kommentezés (mondjuk, tartok tőle, inkább azt tudnám meg a kommentekből, hogy a trolloknak milyen aktuális frusztrációik vannak, vagy azt, hogy még mindig akad olyan hivatásos hívő, akinek az aktuális segg továbbra sem csípi a nyelvét).

Szóval, ki is ez a két marcona férfi, akik sakkban tartják egymást, és életüket egy kocsma poros padlóján vesztegetik el, miközben körülöttük zajlik az élet? Ők a magyar választók és a mindenkori magyar kormány. Bár a kezükben tartott pisztolyok hasonlóak, mégis más a nevük. A nép kezében lévő 45-ös a "Bizalmatlanság" névre hallgat, a kormány kezében meg a "Populizmus" csücsül. Szépen állnak egymással szemben, és véget nem érő  párbajpózba merevednek.

A nép nem bízik senkiben: konokul, semmilyen engedményre sem nyitottan, minden áldozatvállalást elutasítva néz farkasszemet a kormánnyal. Miért is akarna engedményeket tenni? Lassan rájött, hogy az életkörülményei a vállalt áldozatoktól függetlenűl alakulnak. Sőt, gyakran pont azok alatt lett a legrosszabb az élet, akik valamilyen hagymázos, idealista cél oltárán követeltek értelmetlen áldozatokat, úgy mint Szálasi és Rákosi. Aztán találkozott olyannal is, aki éppenséggel értelmes célok érdekében követelt áldozatot, például az ezerszer átkokkal sújtott Bokros Lajos, de aki elbukot, mert észlelve, hogy tehertétellé vált Horn Gyula kormánya számára, inkább felállt magától. Ezért aztán végül annak sem volt semmi értelme. A nép pedig tanulékony: megértette, hogy az állandó nem, a mindennek való ellenfeszülés semmivel sem vezet rosszabb kimenethez, mint az együttműködés, és a végén úgyis csak az a Tiéd, amit megeszel.

A kormány retteg. Retteg mindentől ami veszélyezteti hatalmon maradását (és a gazdasági hatalmasok támogatását), és így aztán lassan rájött, hogy jobban jár, ha bármit megígér. Ha ugyanis nem ezt teszi, mindig akad valaki aki majd megteszi, és leváltja. A szakmai kommuniáció és a technokrácia lassan a feledésbe merül. Az ígéret és a kommunikáció egyetlen mércéje és motivációja immár az lesz, hogy miként reagálnak a szavazók, vagy azok leghangosabb csoportjai (legutóbb a diákok). Ez a populizmus. Innentől kezdve a kormányzati döntéseket nem szakmailag megalapozott előkészítés és hatásvizsgálat előzi meg, hanem kiszivárogtatás, belengetés, gyors módosítgatás, utolsó pillanatban való átcsomagolás (ld. tandíj) és végül akár visszavonás. Ebben a rendszerben a népszavazás a stratégiai, majdnem tisztán értékalapú kérdések eldöntésének (NATO csatlakozás, EU csatlakozás, választójog korhatárának leszállítása, határon túli magyarok állampolgárságának kérdése) eszközéből a kormányzat sakkbantartásának eszközévé válik (népszavazás vizitdíjról, tandíjról, földtulajdonról). Az ilyen rendszerekben a vezetés mindig populisták kezébe kerül, legyen az Orbán Viktor, Medgyessy Péter vagy Gyurcsány Ferenc, akik mind a  kádári alapvetések mentén politizáltak.

Nyílvánvalóan ez egy csapdahelyzet: ha egy kormány mégis akarna valamit tenni és reformokat kezdeményezni, akkor mindig akad valaki, aki populista húrokat kezd el pengetni, a nép pedig, mivel már nem hajlandó bármit is elhinni, megválasztja a populistát. Tudja, hogy hazudnak neki, de egy idő után már igényli is (Lásd őszödi beszéd... tényleg az a "kurva ország" volt a baj? Vagy inkább az, hogy Gyurcsány megpróbált elszakadni a populizmustól? Na, meg is kapta a magáét! De tanult belőle és helyre kis populistává vált. Mindig is volt hajlama rá.)       

Van-e kiút? Az igazság az, hogy az ilyen csapdahelyzetek maguktól nem nagyon szoktak megváltozni. Mindig egy külső tényező, valamilyen sokk szükséges hozzá. Na ezért beszéltem korábban egy posztban az összeomlás szükségességéről (vadnyugati példánkban ez lenne a seriff beavatkozása, aki gyorsan bedutyizná a két pisztolyhőst). A gond, hogy be lehet a kocsmaajtót deszkázni belülről (ehhez Orbánék hozzá is láttak), és egy idő múlva már tényleg nem foglalkozik senki azzal, hogy mi zajlik idebent, és hoigyan öljük egymást az utolsó falat kenyérért. A másik lehetőség a tekintélyuralmi rendszer, amit Orbán nem is olyan régen felvetett. Hajlama lenne rá, az biztos, de képessége nem. Isten óvjon minket azoktól a diktátoroktól, akiket a magyar társadalom termelhet ki magából!

U.i.: Nem gondolom, hogy bármi újat mondtam.

Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves idetévedt olvasónak!

Január elsejétől 10%-kal csökkennek a lakossági energiaárak. Az indoklás különösen érdekes, idézem a cikkből:

"Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter péntek este azt mondta, "nehezen jut koldusbotra egy monopolhelyzetben lévő energiaszolgáltató a világon bárhol. Súlyos adóterheket kaptak a nyakukba, de előtte súlyos profitszinteket vittek ki az országból" Szerinte nem kellett volna ezeket a cégcsoportokat privatizálni. "Belföldi monopóliumokat nem szabad privatizálni" - mondta."

Szerencsére ez az állítás gyorsan ellenőrízhető. Az energia magyarországi árát a világpiac határozza meg, mivel a saját kitermelésünk elenyésző, és még ha lenne, azt is simán piacra dobnák egészen addig, amig az árak bel- és külföldön ki nem egyenlítődnek (kivéve, ha Viktorka maga pumpálná ki a dolomitbánya alól és vezetékelné be a fülkeforradalmárok gázrezsóiba). Azaz a fő költségek Európán belül pontosan ugyanazok. Ahhoz tehát, hogy eldönthessük, indokolatlanul magas profitra tesznek-e szert a szolgáltatók Magyarországon, elegendő az árakat a összehasonlítanunk olyan országok áraival, amelyekben piaci alapú az energiaszolgáltatás. Hollandia ilyen.

Ezen a linken megtekinthetőek a Hollandiában érvényes lakossági gáz- és energiaárak. Természetesen ezek nem hatósági, hanem piaci árak. Az elektromos áram ára kb. 22cent/kWh, a gázé pedig 61cent/m3. (Bocsánat, nem tudok felsőindexet gyártani.) Ez forintban kb. 64, illetve 177 forint (a konverzióhoz az xe.com-ot használtam, azaz kb a középárfolyamot). Vajon mennyibe kerül a gáz és a villany itthon? A lakossági elektromos energia díjszabásai megtalálhatóak itt. Ezek alapján egy kWh 48-49 Ft.

A jelenlegi hatósági földgáz árakat innen vettem. Mivel egy m3 földgáz fűtőértéke 34,3-34,4 MJ körül alakul, könnyen kiszámolható, hogy fogyasztástól függően a földgáz ára 74 és 98 Ft körül alakul. (Azt egyébként nem értem miért kell MJ-ban számlázni, a fűtőértékbeli különbségek elenyészőek.)

Ezek alapján két egymásnak ellentmondó következtetés vonható le.

1. A magyar hatósági árak jóval a világpiaci árak által indokoltnak tekinthető szint alatt vannak, tehát Matolcsy hazudott, és ennek meglesz még a bőjtje. Én erre a magyarázatra hajlok.

2. A piac kizsigereli a népet (ld. Hollandia) és még jó, hogy a jóságos állambácsi minket megvéd. Ha esetleg valakinek ez a magyarázat tetszik jobban, akkor meg gratulálok. Egyes, leülhetsz.

Nyílván a kormány megint más zsebéből vesz egy kis népszerűséget. Mondom ezt úgy, hogy eléggé rühellem a hazai energiaszolgáltatókat (más okokból). Viszont ők is megérdemlik, hogy objektíven ítéljük meg őket, és az az állítás, hogy valamilyen extraprofitra tennének szert Magyarországon tényszerűen nem igaz.

A tüntető diákok és hallgatók hat pontban foglalták össze köveleteléseiket. Ezek a következőek:

Éppen tegnap írtam, hogy Orbán országlásának, és így a tandj bevezetesének mégis lehet valami pozitív hozadéka. Nos, mára kiderült, hogy ettől nem kell tartanunk. Orbán egy régi trükköt alkalmazott, és a sok hallgató és diák mindezt be is vette.

Nos, mindenekelőtt egy vicc:

Hitler, Göring és Göbbels vitatkoznak azon, hogyan kell mustárt etetni egy macskával.

Göring jelentkezik először: - Erővel mindent el lehet érni, mein Führer! - Azzal megfogja a lábuknál lebzselő macsekot, és elkezdi tömni a mustárt a szájába. Az fúj, prüszköl, de csak nem eszi.

Ezután Göbbels következik: - Nos, ha jól csomagoljuk a  dolgokat, akkor azt mindig meg is eszik. - majd elővesz egy szelet sonkát, megkeni mustárral, összehajtogatja és odakínálja a macskának. Az  szagolgatja, kerülgeti, de végül csak otthagyja.

Hitler erre csak legyint: - Amatőrök vagytok, fiúk! - Szépen felemeli a macskát, bekeni a fenekét mustárral és ledobja. Erre a macska ész nélkül, vinnyogva kezdi el lenyalogatni a mustárt a saját hátsójáról. - Látjátok? Nemcsak hogy önként nyalja a mustárt, de még élvezi is!

Oké, akkor nézzük.

Adott egy felősoktatás, ahol bevezették a röghözkötést. A hallgatók forrongtak. Erre a kormány meglengeti a tandíjat, és a hallgatók végleg kiakadnak. Ekkor megmentőként fehér lovon belovagol és a hallgatók immár boldogan fogják elfogadni a röghözkötést.

Na, persze annyira nem tartom okosnak Viktort, hogy ezt előre ennyire átgondolta, megtervezte volna. Van ugyanakkor egy ilyen olvasata is a dolognak. Ezenkívül pedig számos egyéb következtetésre jutottam:

1. Ami történt az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a Fideszben és  így Magyarországon egyszemélyi uralom van. A kormányzat nemrég még azt kommunikálta, hogy a tandíj egy átgondolt, végleges döntés volt. Most Viktor egyet morcan, és minden fejre áll. Mi több. Akkor találja ki a reform lényegét, amikor az újságírók rákérdeznek. Na, jó, lehet nem pont akkor, de valószínűleg egy romkocsmai beszélgetés alatt. Ez tehát a fidesznél az átgondolt, előkészített kormányzati döntés?

2. Az oktatási kormányzatnál valami borzasztó gerinctelen csinyovnyikok dolgozhatnak, ha mindezt eltűrik a főnöküktől. Hoffman Rózsa immár sokadjára teszi ki az ablakba a fenekét, és azt rúgdossák is rendesen, és immár sokadjára Viktorka felülről mindenbe belenyúl, magasról leszarja Rózsa minden korábbi kommunikációját és hülyét csinál belőle. Na, az ilyen főnököt kell gyorsan otthagyni. de Rózsa és munkatársai nem ezt teszik, hanem majd ezt is lelkesen kommunikálják. Az a nő vagy gátlástalan, vagy nagyon buta, vagy mindkettő. Végül is Magyarországon bármihez lehet végrehajtót találni.

3. Végre, itt a kompromisszum! Dagonyázzatok benne magyar testvéreim! Lehet megint tízezrével ontani a szar diplomákat, forognak tovább a felsőoktatás papírmalmai. Gratulálok. Egyétek meg, amit főztek nektek. Azért Viktorkának lesz még pár meglepije, nem féltem, be fogja még tölteni azt a nemezis szerepet, amit tegnap szántam neki.

Viktorka jött, a nép megszavazta, és ámokfutásba kezdett. Ez eddig még nem is katasztrófa, mert ilyen minden országban előfordulhat. A gond, hogy ezt immár másodjára tette meg, és a nép nem tanult semmit. Nem értette meg, hogy nem szabad protestből, dacból szavazni. Most lehetne keseregni azon, hogy elvesztettük több év nyugdíjalapját, tartósan gyenge lesz a forint, és hosszútávon növekednek az adóterhek (ja persze, mert a bankok majd nem hárítják át... ugye te is kaptál már levelet a bankodtól?)

A fentiekről ezer blogbejegyzés szól, nem akarok az ezeregyedik lenni. Inkább megkísérlem a pozitív gondolkodást és felvázolom, mi jó származik Orbán Viktor és a Fidesz országlásából.

1. "Nekünk Mohács kell" Ez a közismert sorocska Ady egyik versének címe. Érdekes, hogy magában a szövegben elő sem fordul többé. Nem is kell. Mindenki érti. Történelmi hagyatékunk, hogy igazán okos, összefogást és áldozatokat igénylő döntésekre csak akkor vagyunk hajlamosak, ha nagyon komolyra fordulnak a dolgok. Valójában ez az oka annak, hogy nem volt teljes a rendszerváltás, és hogy Kádár öröksége jelenti mind a mai napig a magyar belpolitika alapjait. Nem történt meg a szakítás a Kádár-rendszer langymeleg pisijével, és pontosan ugyanazok a reakciók mozgatják a mindenkori kormányokat, mint a nyolcvanas években. Az igazság az, hogy a nép zöme jól érezte magát a Kádár-rendszerben, és nem igazán óhajtott bármit is feladni. Így aztán mindig csak olyanok kerültek hatalomra, akik Kádár szellemi örökségét, az opportunizmust, a populizmust, és a rövidtávú gondolkodást gyakorolták. Most itt az alkalom, hogy mindez megváltozzon! Ehhez viszont valódi összeomlás kell. Államcsőd akár. Orbán történelmi szerepe, hogy ezt megadhatja nekünk, és ezzel egyben esélyt teremt az újrakezdéshez. A nagy történelmi lehetőséget 1990-ben elvesztegettük, most itt lesz újra. És ezt OV-nak köszönhetjük. Tudom, borzasztóan hangzik, de meggyőződésem, hogy Magyarország érdeke most az öszeomlás.

2. A másik gond a provincializmus. Vagyis a röghöz kötöttség mind fizikailag, mind szellemileg. A magyar ember jórészt gazdasági okokból nem képes az országon belül mozogni, noha az jelentősen csökkentené a struktúrális munkanélküliséget. Ezen jelenleg nem sokat lehet segíteni. Viszont a provincializmus másik forrása a magyarországi állapotokhoz, mentális beállítottsághoz való kötődés.  Ezt pedig a gyerekek a családban és az iskolarendszerben sajátítják el. Azzal, hogy Orbán kormánya tandíjat vezet be (ami megítélésem szerint szükséges, csak nem így a semmiből, öt perc alatt) éppen eléggé megdrágítja a felsőoktatást, hogy a színvonal figyelembevételével jobban megérje a középosztálynak külföldre küldeni a gyerekeit. Ők majd igencsak keresettek lesznek a munkaerőpiacon, és ha hazatérnek,új szemléletet hoznak magukkal. Lassú folyamat, de működhet. Csak az itthon maradottak (értsd magyarországi diplomával) meg ne fojtsák őket, ahogy az lenni szokott. Midnesetre örömhírként értelmezem, hogy egyre több szülő érdeklődik a gyermekére köthető külföldre szóló biztosításról  az egyik alkusz szerint. Remélem Orbán tényleg nem viszakozik.

Ha a sorsunk jobbra fordulásához összeomlás kell, és ennek eszköze OV, hát akkor legyen. Csak el ne szalasszuk ezt a lehetőséget is! Végül Ady fájdalmasan időszerű verse:

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

Újabb politikusról derűlt ki, hogy egy hazug, csaló alak. Ráadásul a fő képmutató kaotikusról (nem elírás). Ugye, hogy senki se lepődött meg? Bár el lehetne ezt intézni az egészet némi antiklerikalizmussal! Csakhogy nem lehet. A gond az, hogy a plágium a magyar felsőoktatásban, különböző szinten és formában sokkal gyakrabban fordul elő, mint azt szeretnék beismerni a felsőoktatási intézmények vezetői. És ennek nemcsak etikai vetülete van, hanem azt is megvilágítja, miért is ilyen irgalmatlanul gyenge a magyar társadalomtudomány (és uram bocsá' még jó pár más terület).

A plágium és bővebben értelemben véve a saját tudományos eredmények hiánya általános Magyarországon. Igy aztán nem kell csodálkozni, ha Tausz Katalin dékánasszony a szavak után kapkodva próbál pingvinezni (Hofi Géza TM) és össze-vissza hivatkozgatva tolja el magától és karától a döntés felelősségét. Elvégre senki se szeret fosban matatni, főleg, ha az forrásban van. Na meg, főleg annak fényében, hogy Semjén tulajdonképpen a magyar felsőoktatási valóságban bocsánatos bűnt követett el. Bizony ám! Nem félrebeszélek.

Magyarországon vállalkozások működnek, amelyeknek fő tevékenységi területe a szakdolgozatok gyártása, a plágium pedig nem más mint idegen munka sajátként való feltüntetése. Tehát a megvásárolt vagy haverral megíratott szakdolgozat is plágium. Ehhez járul a puskázás és hasonló inyencségek, amelyek szinte biztosan megúszhatóak, hiszen ha ki is derül, az illetékes kari vezetés azt házon belül elintézi.

A plágiumügyeket, puskázásokat kevés kivételtől eltekintve maguk az intézmények hallgatják el. Ugyanis nem érdekük, hogy kiderüljön. Furcsa logika ez, de ha valahol sok a plágiumbotrány, akkor a közönség nem arra asszociál, hogy az egy tökös vezetés (komoly egyetem) lehet, ahol nem türik el a csalást, hanem éppenséggel arra, hogy az biztos egy vacak papírgyár. Ebben pedig senki sem érdekelt.

Valójában tehát, Semjén pontosan beleillik a magyar felsőoktatás opportunista, langymeleg pisijébe, és semmi meglepő nincs benne, ha ennek megfelelően is kezelik. Az igazán nagy baj nem is az, hogy egy miniszterelnök-helyettes gazember - ez előfordul - a fő gond az, ha egy országban ez a viselkedés válik a normává. Az meg különösen felháborító, amikor az az egyetemi oktató-vezető generáció, amelyik felelős azért, hogy idáig fajultak a dolgok, ártalan, kerekre nyílt szemekkel fejezi ki a tudományetikai normák iránti elkötelezettségét, és próbálja mosni a kacsóit. Hát lófaszt a seggükbe, maradok kollegiális tisztelettel.