Kiengedem a gőzt

Az ócsai szociális lakópark ötlete egy pillanatra azt a reményt csillogtatta meg, hogy a kormány végre most a olyasmire költi a pénzt, amivel 80 a legnagyobb anyagi kilátástalanságba jutott családnak (a cigánytelepek lakóitól most eltekintve) is megadja az újrekezdés lehetőségét.

Felvetődhet persze sok kérdés, például az, hogy nem lehetett volna-e olcsóbban épitkezni, mennyire is megoldás 80 családon segíteni egy ezreket érintő probléma esetén, vagy hogy egyáltalán jogos-e olyanoknak segíteni közpénzekből, akik azért részben mégis saját meggondolatlanságuk miatt kerültek ilyen helyzetbe. Félre azonban ezekkel a gondolatokkal, mert végül is segíteni igenis jó dolog, és talán ez esetben a kormánynak tényleg ez is volt a célja.

Eleinte úgy tünt, hogy a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma fogja kiválasztani a 80 szerencsés családot, akik beköltözhetnek az 50 négyzetméteres alapterületű kis házakba (szó sincs tehát luxusról), azonban ma meglepve olvastam az indexen, hogy a kiválasztást a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és Kozma atya végzi.

Ez, ismerve Kozma atya múltját, aki tényleg több jót tett az embertársaiért már eddig is, mint amire én valaha képes lehetek (ettől persze még lehet, hogy most nekem van igazam), még rendben is lenne, azonban meglepve olvastam, hogy a máltaiak képviselője szerint „Depressziós, összeesett ember nem kell ebbe a közösségbe”, mivel „Közösséget akarunk létrehozni, és ehhez illő embereket keresünk" (Kozma atya).

Ez nekem nem áll össze, három irányból sem.

1. Ha csak tisztán valláserkölcsileg közelítem meg a kérdést, nem emlékszem olyan passzusra a Bibliában vagy más szent írásokban sem, miszerint a depressziós embereknek nem jár segítség. Inkább olyasmire emlékszem, hogy: 

"Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és
túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek,
olyannal mérnek majd nektek is." Lukács 6,38

Ebből akár azt is kiolvashatnám, hogy a depiseket kizáró ötletelő jobban teszi, ha nagyon jókedvűen hal majd meg, mert ha depis hangulatában lesz, akkor lehet, hogy rajta sem könyörülnek.

2. Közerkölcsileg az sem nagyon világos, hogy miért fogalmazhat meg saját feltételrendszert az, aki nem maga állta a cehet. A lakópark ugyanis közpénzből épült, tudomásom szerint nem a Máltai Szeretetszolgálat építette (ha mégis, akkor mindent visszaszívok). Ebből következően nem értem, hogy azon túl, hogy a máltaiak és Kozma atya örködik a folyamat becsületességén, miért is kell az ő pszichológiai elképzeléseiknek érvényesülniük. A bajba kerülteknek épült a park, nem arra, hogy ott Kozma atya falansztert létesítsen.

3. Logikailag különösen aggaszt, hogy miért is az összetört, depressziós embereket kell kiközösíteni. A depresszió lehet epizódikus (amikor egy nagy külső negatív inger miatt kerül valaki mélyre), vagy krónikus (ami pedig agyi anyagcsere problémákra vezethető vissza). Az utóbbi eset gyógyszeresen kezelhető, ennyi erővel akár a műveséseket is kizárhatnák, mondván, akinek sok a húgysav a vérében, az nem lehet értékes tagja a közösségnek. Aki meg esetleg csak epizódikusan fordult magába, annak lehet, hogy van oka rá. Mondjuk, ELÁRVEREZTÉK A KURVA LAKÁSÁT, AMIÉRT EGY ÉLETEN ÁT DOLGOZOTT. Ha ez nem elég ok a depresszióra, akkor mi az? Az igazán érdekes kérdés inkább az, hogy ki az aki nem depressziós egy ilyen tapasztalat után? Mondjuk, aki születetten optimista? Hányan vannak ilyenek? Öt százalék? Oké. Akkor még ki? Mondjuk aki szarik bele az egészbe és semmit sem tanult az eladósodásból és a lakása elvesztéséből? Miért is ne? Rájuk lehet majd közösséget építeni? Akik tartják a markukat, és minden lepereg róluk?

Nagyon tisztelem azt, aki segíteni akar embertársain, de ez nem tesz még immunissá a hülyeség ellen.