Kiengedem a gőzt

Éppen imént ért véget a HírTV-n egy beszélgetés Demján Sándorral, ahol ismét eghallgathattuk számos meglátását a gazdasággal és Magyarország nyerő stratégiájával kapcsolatban.

Előre bocsátom, számos dologban egyet tudok érteni Demjánnal (például abban, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet sokkal rosszabb, mint ahogy a kormányzat azt beállítani igyekszik, vagy hogy idealista gazdaságpolitika helyett inkább pragmatizmus kellene), azonban Demján minden hosszabb megnyilatkozásából egy olyan ember szavai jönnek át, aki mindent a Kádár-rendszerben tanult, és azóta lényegében semmit újat nem szedett fel. Vagyis, attól még ugyan, hogy ügyes vállalkozó (bár gyanítom, hogy ha az ember elér egy szintet, akkor szinte mindegy mit csinál: a pénz forog, csak az első százmillióig kell ügyesnek lenni, aztán már elég a helyzeti előny). 

Röviden összefoglalom Demján főbb gondolatait az eddig megnyílvánulásai alapján (mint minden összefoglalás, ez is szükségszerűen torzít):

D1. Magyarországon rossz a munkaerő szerkezete, sokan felesleges, új értéket előállítani képtelen szakmát választanak, noha Magyarországnak elsősorban szakmunkásokra és mérnökökre van szüksége, hiszen ezek tartják el az országot.

D2. Az államnak elől kellene járni példával, és mintaüzemeket létrehozni. 

D3. Az adóssággal nem kellene ennyire törődni, azt ki kell nőni. Például termelőüzemeket létrehozni, és így "megduplázni a GDP-t" (idéztem!).

D4. Láthatóal lekezeli az innovációt és a nem materiális termékek (szoftverek, ötletek stb.) előállítását, mondván, hogy az a népesség 1%-át érinti, 99%-át nem (idéztem!).

Aki kicsit is ért a közgazdaságtanhoz Demjánon legfeljebb mosolyog és egy legyintéssel elintézi. Ez szakmailag nézve egy teljesen helyénvaló reakció (mint ahogy ilyen mondatok után minden magára bármit is adó közgazdasági karon dolgozó oktató elköszönne a vizsgázó hallgatótól), csak éppen a legtöbb ember számára nincs különbség az üzletember és a közgazdász között. Ebből következően az üzleti sikert a közgazdasági hozzáértés fokmérőjének tekintik. Márpedig ez nagyon távol áll a valóságtól. Demján azt látja, hogy neki, az ő vállalkozásaiban sok mérnökre, szakmunkásra van szüksége, a sok playboyra (értsd immateriális termelésben résztvevőre) meg nem, tehát akkor ez így jó a országnak is. Ez a gondolatmenet azonban hibás, ahogy számos fejlett ország példája bizonyítja, ahol a hozzáadott érték (bizony ez a GDP) legnagyobb része már éppen a tercier vagyis szolgáltató szektorból jön. Erre legyint Demján, mondván, hogy azt nem lehet megenni. Csakhogy az ember már régóta nem csak kenyérrel él, hanem rengeteg szolgáltatással és immateriális javakkal is. Méghozzá a kiadásokból kísértetiesen ugyanolyan arányban részesednek ezek a szektorok, mint a hozzáadott értékből (mert ételre egy fellett ország polgárai viszonylag keveset költenek, de új tervezésű ruhákra, műszaki cikkekre, egészségügyre, kultúrára, lakhatásra, vagy más országokban való beruházásokra annál többet). Természetesen ezen termékeknek is van anyagi aspektusa, azonban a hozzáadott értékük zöme nem a materiális termelésből adódik, hanem a bennük megtestesülő tudásból, ötletekből. 

Igen, helyes az az ellenvetés, hogy nálunk Magyarországon ez nem így van. Nálunk valóban sokaknak probléma, hogy ételt és gyógyszert vegyenek (apróapó: vajon a gyógyszerben a vegyszerek árát fizeted meg, vagy a fejlesztés és kutatás költségeit..., ami ugye megint egy immateriális termék). Ennek a  fő oka azonban nem az, hogy a fenti okoskodás hamis, hanem szimplán az, hogy Magyarország még nem fejlett ország. Magyarország egy, wallersteini szóhasználattal élve (de fenntartva, hogy nem vagyok marxista), félperiféria ország. Lebeg két világ között, mint Mohammed koporsója. Innen lehet felfelé, és lefelé is bukni. A lebegés azonban stabil is lehet, mint ahogy szépen meg is rekedtünk a félperifériás létben immár legalább 200 esztendeje. Nyívánvalóan, akkor jutunk előre, ha a fejlettekhez fogunk jobban hasonlítani, ahol már régóta nem a gyáripar vagy a mezőgazdaság áll a középpontban, hanem pont a demjáni logikában feleslegesnek tartott szellemi (immateriális) termékek. Minél közelebb kerülünk a végekhez (Wallersteinnél ez a perfiéria), annál inkább igazzá válik amit Demján sikerként vizionál: olcsó, megbízható szakik tömege, amint a gyárak felé masírozik.

Vajon mégis miért halljuk szakadatlanul a fenti tanácsokat Demjántól (és nem csak tőle)?

1. Egy magyarázatot már adtam, most csak megismétlem: Demján a saját maga számára kívánatos jövőt az ország számára is kívánatosnak tartja. Ez egyszerű rövidlátás.

2. Demján a Kádár-rendszerben nőtte ki magát vállalkozónak. Ott tanulta meg a világról mindazt, amit ma is hajtogat, egyfajta piaci alapú, osztályharctalanított marxizmust, amit ma már ugyan nem nevez marxizmusnak, de annak számos lényegi eleme megtalálható benne, úgy mint a klasszikus közgazdáktól (főleg Smith) átvett értékelmélet, amely szerint csak az anyagi termelés teremt valódi új értéket, vagy a piac allokációs hatékonyságának tagadása (miszerint mindig meg kell mondani az embereknek, hogy mi a jó irány, ugyanis a piaci rendszer önmagát szükségszerűen felemészti).

3. A marxista alapvetéshez szorosan kapcsolódik az etatizmus, ami sajnos mélyen áthajta Magyarország teljes társadalmát. Ennek lényege kettős: a haza és az állam összemosása (Tehát, ha nem tetszik neked a magyar állam, akkor hazátlan vagy. Ismerős?), és az állam bölcsességének feltételezése, amennyiben az állami beavatkozást igenis kívánatosnak tartja olyan alapvető dolgok esetében, mint hogy ki mit szeretne tanulni, vagy, hogy mintaüzemek révén megmondjuk az vállalkozóknak, mit és hogyan kell termelni. Az etatizmus egyenes út a nyomorhoz és a zsarnoksághoz, ahogy ezt Milton Friedman meggyőző érveléssel már évtizedekkel ezelőtt számos interjúban, műsorban és publikációban megmutatta. Kár, hogy idáig sohasem hallatszott el a hangja (max. a tahóknak lehet egy sort zsidózni). Fent van a youtube-on, tessék rákeresni.

Mindenesetre, bár nem vagyok gazdag és sikeres vállalkozó, de legalább van ez az én kis szemétdombom, ahol most elmondhatom a magam véleményét.

1. A közgazdaságtan is egy szakma, nem készség, nem futball. Ezt is meg kell tanulni. Nem ér belekajabálni kívülről. Mindenkinek joga van persze a véleményét nyílvánítani, ha teszem azt, elolvas és megért egy vagy két normális tankönyvet. Én sem szólok bele, hogyan kell cégcsoportot irányítani, mert nem értek hozzá. Demján sem ért a közgazdaságtanhoz (de Matolcsy sem). Ja, erről jut eszembe: Miért nem basznak utcán? Mert mindenki beleszólna.

2. Az állam csak azokban a dolgokban jobban tájékozott mint a piaci szereplők, amiket ő maga hoz létre. Vagyis az állam tényleg jobban tudja, hogy az államháztartás finanszírozása hogy áll, vagy, hogy mennyit keres az állami sóhivatal elönke, de a piaci folyamatokról éppen úgyanannyit tud, mint bárki más. Ebből következően nem tud utat és irányt mutatni a gazdaságnak. Ugyanis megosztott, vak és kapzsi.

3. Kapzsi. Az állam kapzsi, mert egy szervezet, ami túl akar élni mindenáron, és mert mindig akad éppen elég ember aki úgy gondolja, hogy állam nélkül nincs élet (Pedig van és volt is. Nem mindig volt ám állam, civilizáció például jóval előbb volt.). Az állam erőforrásokat vesz el a gazdaságtól. és amikor a százhuszadik Széchenyi terv keretében valaki pénzt kap, akkor azt valakitől adó formájában elvonták (vagy eladósodás miatt egy későbbi várható elvonás lesz a vége, lásd ricardioi ekvivalencia) és akkor egy bizonyos beruházás nem jött létre. Ez az állami kiadások kiszorító hatásának lényege. Vagyis semmiből nem lehet valamit csinálni. Matolcsy egyik fő tévedése ebben rejlik.

Mivel eljött a 2012. év vége, azzal a jókívánsággal búcsúzom, hogy remélem hamarosan Magyarországon a piac és a verseny is kap végre egy esélyt. Mert eddig nem kapott. Amit nektek, kedves felebarátaim, piacként adtak el, az egy etatista, oligarchikus szar volt. Ti meg beszedtétek, és Demján láthatóag még mindig itt tart. Pedig neki lenne elég pénze és lehetősége körbenézni kissé.