Kiengedem a gőzt

Mindekelőtt szeretném tisztázni, hogy a címben szereplő nevet nem kell túl komolyan venni. Kerülhetne oda Orbán Viktor bármely 2014-ig felbukkanó kihívójának neve, egyedűl a Jobbik jelöltje (valószínűleg Vona Gábor) kivételével. Utóbbi csak azért nem, mert a Jobbik elég egyértelműen a populizmus, az izolacionalizmus és a tekintélyelvű politizálás talaján áll, amiben legfeljebb csak felülmúlni tudják Orbánt, leváltani nem.

Ebben a bejegyzésben azt szeretném, a teljesség igénye nélkül, körbejárni, hogy mit is várhatunk racionálisan az esetleg Orbán után következő kormánytól. Mennyit lesz képes a jelenlegi kormányzat eddigi hibáiból korrigálni, visszacsinálni. Arról nem elmélkedem, hogy milyen új hibákat fognak elkövetni, de abból is lesz bőven.

Röviden számbaveszem azokat a pontokat (nem fontossági sorrendben), ahol szerintem a legalapvetőbb hibákat vétette Orbán és kormánya, és megpróbálom átgondolni, hogy milyen mozgástere lehet az új kabinetnek, feltételezve, hogy egy nagyon heterogén csoportokból álló koalíció következik, egyszerű többséggel.

1. Az új Alkotmány. Megfogalmazódott az új alaptörvény eltörlésének és régi Alkotmány újbóli érvénybe léptetésének igénye. Hogy ez végül is mennyire lényeges, az vita tárgya lehet, de világosan látni kell, hogy hacsak az új koalíció nem kap kétharmados többséget, ez csak egy nagyon kockázatos lépéssel valósítható meg. Nevezetesen, valamilyen alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásával, aminek legitimitása utólag mindig kétségbevonható, és amihez olyan drámai előzmények kellenek, mint egy háború vagy egy hosszabb diktatúra. Ráadásul, bár erre van precedens a magyar történelemben 1945-ből, a (hagyományos értelemben vett) parlamentet megkerülő megoldás gyengíti a meglévő politikai berendezkedés stabilitását. Végül is, ki ne tudna bármikor összerittyenteni 200 idiótát, akik alkotmányozó nemzetgyűléssé nyílvánítják magukat és kikiálltják a tözsszövetség helyreállítását? Népszavazással ez nem menne, hiszen éppen a népszavazás eredménye miatt nem lenne kétharmada az új koalíciónak, ezenkívül az alkotmányról népszavazást tudomásom szerint nem is lehet tartani. Az egyetlen megoldás az lenne, ha a 2010-14 közötti időszakot elítélik és az akkori politikai rendszert (vagyis a Fideszt) törvényen kívül helyezik. Ez megint aggályos, mert ugye senki sem gondolja, hogy a Fideszt az egykori hungarista vagy fasiszta mozgalmakhoz hasonlóan betiltják? Bármilyen örültségeket is tett Orbán és kormánya, jelenleg egy törvényes bíróság sem ítélné el (ahogy Nürnbergben is utólag hozott szabályok alapján kellett ítélkezni, mert a hatályos jog szerint a vezető nácik zömét még vád alá helyezni sem nagyon lehetett volna. A "népbíróság" pedig nem rendes bíróság.). Összefoglalva: ha az új kormány mögött nem áll kétharmados többség, akkor az új Alkotmány érvényben marad. 

2. A nyugdíjak. Orbán zsaroló taktikája bevált. A többség visszalépett a magánnyugdíjpénztári rendszerből az állami rendszerbe, ezzel pedig azokra sem várt jobb sors, akik esetleg maradtak, hiszen a pénztárak hatékony működése egy bizonyos taglétszám alatt elképzelhetetlen. Orbán világosan szembeköpte a magánulajdon szentségének alapelvét, ami az egyik legalapvetőbb rendezőelve az európai kultúrának immár a Római Birodalom óta. Megítélésem szerint Orbán itt lépte át a Rubicont, és mind a mai napig kiábrándultsággal tölt el, hogy sem magyar honfitársaim, sem az Európai Unió nem értették meg ezt. Itt lehetett és kellett volna megállítani őt, minden ami később következett már ennek logikus folytatása volt. Ráadásul itt a jogi helyzet is tiszta. Orbán zsarolással, fenyegetéssel léptette át az állampolgárokat, effektíve államosítva (kisajátítva) a magántulajdonukat. Ez lehet "jogszerű", de ellentmond az alapvető emberi és polgári jogoknak. Mégis, nem fogjuk visszakapni a nyugdíjpénztári vagyonunkat. Azért nem, mert nincs rá pénz. Orbán mindent elköltött, adósságot fizetett vissza belőle (ami azóta persze újratermelődött, részben a forint gyengülése miatt), és MOL részvényeket vásárolt, amelyek árfolyama szinte azonnal esett is. Ezzel hosszú évek megtakarításai a semmibe tüntek el. Valójában a magyar államnak erkölcsi kötelessége lenne a magánnyugdíjpénztári rendszerből elzabrált összegeket visszaszolgáltatni, azonban ezt nem fogja megtenni. Márpedig, ha ezek után fel is állítják a magánnyugdíjpénztárakat, ugyan ki fog bízni bennük? Rakjam bele a pénzt, hogy 4-8 év múlva Orbán vagy Vona újra elvegye? Köszönöm, nem. Márpedig, ha nem állunk át az öngondoskodáson alapuló nyugdíjrendszerre, Magyarországra végleges elszegényedés vár, borzalmas humanitárius katasztrófával. Ez nem károgás, ez sajnos közgazdasági egyszeregy. Talán erről is írok majd egy bejegyzést, egyelőre kérem a tisztelt olvasót, hogy higgye el ezt nekem. 

3.  Tandíj és felsőoktatási reform. Egy korábbi bejegyzésben már felvetettem, hogy komplex oktatási reformra van szükség, nemcsak a felső-, de a közoktatásban is, sőt, elsősorban a közoktatásban. Az ellenzék már korábban kormányzó szerepet betöltő tagjai (MSZP) ezt országlásuk idején sem ismerték fel, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a jelenlegi áldatlan állapotok bekövetkeztek. Bár maga Bajnai híve a tandíjnak, a koalíciós partnereinek zöme ekkora kockázatot nem fog bevállalni. A tandíj és az oktatási reform kérdése a következő négy esztendőre biztosan lekerült a napirendről. Sőt, visszarendeződés várható a 2010-es állapothoz.

4. Egészségügy. Lehetne-e korszerű, hatékony állami egészségügy? Persze, csak nem Magyarországon. Ez egy olyan lecke, amit a magyar emberek zöme nem akar és nem is képes megérteni. Az állam is lehet jó gazdája az egészségügynek, ha a piaci szereplőkhöz hasonló elvek mentén szervezi azt. Erre a magyar állam képtelen. Képtelen rá a Fidesz, képtelen az MSZP, és tessék elhinni, hogy mindeki más is az. Ilyen országokban, de még nálunk sokkal hatékonyabb állammal bíró országokban is (Hollandia), ezért volt szükséges áttérni a piaci alapú egészségbiztosítási rendszerre.  Természetesen lehetne itt még rengeteg verziót kidolgozni, csakhogy mindegyik rendszer lényege, hogy a rejtett költségeket (hálapénz, rossz minőségű szolgáltatás - ez is költség!), látható költséggé teszi (magasabb pénzbeli hozzájárulás). És a magyar ember még a baráti 300 forintos vizitdíjért is képes volt idiótát csinálni magából. Orbán nagyon jól tudja ezt, és mivel pénze egy ilyen pazarló rendszer életbentartására nincs, hát röghözkötéssel próbálkozik. Na, ez nem fog menni. Bármilyen koalíció jön, nem fogja a hatalmon maradását veszélyeztetni azzal, hogy egészségügyi reformba kezd. 

5. A nemzetközi pénzügyi piacok bizalma. Ha egy ország nem képes és nem hajlandó reformokra, akkor marad a kölcsönből élés, és így a lassú relatív elszegényedés. Orbánék azonban még ezt az utat is megnehezítették, hiszen pont az ilyen mediterrán-balkáni szemléletű országoknak nyújtott segítőkezet az IMF, a piacinál olcsóbb hitelekkel. Persze kért ezért cserébe valamit, de sosem annyit, amit az ügyesebb magyar kormányok ne tudtak volna legalább papíron megcsinálni. Ez az, amiben a következő kormány nagyon könnyen léphet. Pillanatok alatt visszanyerhetik a nemzetközi piacok bizalmát, ha egyértelműen elköteleződnek az MNB függetlensége mellett, ha kivezetik a szektorális különadókat, és az SZJA emelése, valamint a kiadásokban a fűnyíróelv alkalmazása révén helyreállítják az egyensúlyt. Ez nem reform, de ugyanakkor az egyetlen, amiben Orbán kihívóinak tapasztalata van. Na, ez menni fog. Orbán pedig vár 4 évet és visszajön.